Szomáliai és iraki határsértőket fogtak el a magyar-ukrán határon az éjjel. A Barabáson igazoltatott külföldieknél semmilyen okmány nem volt. Az öt szomáliai és egy iraki menekültstátust kért, valamennyiüket a bicskei befogadóállomásra szállították, ügyükben a Bevándorlási Hivatal jár el.
A magyar-ukrán határ menti településen kedden éjjel igazoltatott külföldiek semmilyen okmánnyal nem rendelkeztek, elmondásuk szerint Ukrajna felől illegálisan érkeztek az országba - közölte Jászai Judit, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Hozzátette: az előállított határsértők - mint állították - "egy biztonságos országba szerettek volna eljutni, mert hazájukban üldöztetésnek, bántalmazásnak voltak kitéve".
A Szabolcs megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta azt is: nem találták meg annak az ugyancsak szomáliai határsértőnek a holttestét, aki vasárnap hajnalban a jeges Tiszán próbált átkelni Tiszakerecsenynél, de elmerült és elsodorta a folyó.