A listát állítók sorrendjét sorsolással döntötte el a megyei választási bizottság. Ennek megfelelően az október 3-i megyei listás szavazólapokon a következőképpen szerepelnek majd a szervezetek nevei: 1. MSZP 2. Jobbik 3. Fejér Megyei Településekért Egyesület 4. Fidesz-KDNP.
Dr.Varga Ferenc képviselőt a bicskei MSZP indítja polgármester-jelöltként az önkrományzati választáson vezetői tapasztalata, gyakorlatias gondolkodása miatt - tudta meg a bicske.info.
A Mandiner linkje videóval:
ZUSCHLAG-PER | Nyolc vádlott, köztük az elsőrendű Zuschlag János esetében is letöltendő fegyház- illetve börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség a Zuschlag-perben. További három vádlottnak felfüggesztett börtönbüntetést, míg öt vádlottnak pénzbüntetést indítványozott Német Zsolt ügyész.
A VII. kerületi polgármester a kerületi SZDSZ- és Fidesz-hangadó barátnőjét illetve ex nejét szerződtette a kerülethez. Az előzetesben ülő Hunvald Györgyöt egy decemberi kihallgatáson gyanúsították meg két eltitkolt tanácsadói szerződés miatt a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. Gál György barátnője havi 300 ezret, a szökésben lévő Czibula Csaba volt felesége pedig havi 140 ezret kapott munka nélkül az önkormányzattól.
Az Állami Számvevőszék csütörtökön nyilvánosságra hozta az MSZP elmúlt két évének gazdálkodásáról szóló jelentésének összefoglalóját. Ebből kiderült, hogy bevételeinek 2007-ben 41 százaléka, 2008-ban 68 százaléka származott állami támogatásból, 2007-ben 44 százaléka a Köztársaság téri pártszékház eladásából.
9%-os támogatással a hátuk mögött, (...) nem maradt más választásuk, minthogy kampánystartnak Budapestet válasszák, azon belül is Újbudát, ahol Molnár Gyula polgármesterük még nincs előzetesben.
Piros festékkel valakik halálfejet festettek a bicskei MSZP-iroda ajtajára tegnap éjjel. A Kuruc.info portál szerint a párt helyi szervezete feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen.