A bicskei valóságot tükrözi a tévé kuratóriumának tanulságos és szomorú jegyzőkönyve. Az előzményeket - miszerint a másfél évtizedig szívjóságból dolgozó bicskei embert kifúrták, helyette megfizetett és nem bicskei embereket hoztak, akik sorra hagyják el a várost - , már ismerjük.
Olvastam a portálon a nézői/olvasói kritikát amely jogos - írja a Bicskei TV Fehérváron élő munkatársa, Leskó László. - Így némiképp változtatunk a műsorajánlón - írja a tévés. A keddi adásnap (és az ismétlések) kezdésnél ezentúl nem csak az aktuális napi műsorterv, hanem az egész heti helyet fog kapni, illetve a következő hétre tervezett műsorainkról is tájékoztatást adunk ugyanitt. Remélem ez így megoldja a problémát - zárja sorait a bicske.info olvasói kritikájára reagálva.
Élőadásban lehetett kérdezni a polgármestertől a bicskei tévé műsorában. Olvasónk levelében így foglalta össze a látottakat:
A Bicskei TV természetesen nem Bicskén élő vezető szerkesztője elnézést kér a tévé nézőitől a bicske.info által vázolt ügyben. Mi mást tehetne? Műfaja ugyan nem felel meg a a kuratórium elnöke által kért igazoló jelentésnek, de talán jobb is így. Az előzményekben hiányoltuk munkájukat, a tévé hírblogja reagált és elküldte a "tévéelnöknek", aki megkérte a főszerkesztőt, magyarázza meg az esetet, s a szerkesztő megtette:
Mohainé Fejes Ágnes, a Bicskei TV kuratóriumi elnöke, alkalmasint a bicske.info közlése hatására is - "igazoló jelentést" kér a Bicskei TV főszerkesztőjétől. Cikkünk megjelenését követően egy-két napon belül a tévé munkatársa a tévé portálján válaszolt és közölte, hogy az ügyben minden kuratóriumi tagnak elküldte a bicske.info-n megjelent jogos kritikát. Így az elnökhöz is eljutott, aki Immáron a bicskei tévé budapesti vezetőjétől kér magyarázatot, vagyis Varga Sándor főszerkesztőtől, akinek információnk szerint december végéig szólt megbízatása és még nem hosszabították meg. Nem bonyolult.
A Bicskei TV válaszolni készül - tudtuk meg az ún. hírblogjából. Borítékolható, hogy városunk új jegyzőjének esküjét hiányoló soraink alapján (vagy anélkül is) portrébeszélgetés készül Bondár Klára jegyzővel, amelyre valóban kíváncsibbak vagyunk mi bicskei fiúk, mint Mikó István (különben kitűnő) színművész arcmására, egy héten át minden áldott este.
Ezt a levelet városunk polgármesterének, Tessely Zoltán úrnak írtam és juttattam el, pontosan egy hónapja - írja Dancsi Gyula, a helyi televíziózás Bicskén élő elkezdője, a Bicskei Tv kuratóriumának tagja. Levelében a feladó jelezte a címzettnek, hogy egy idő után nyilvánossá teszi. Mert közpénzről, közérdekről van szó. Levele válasz nélkül maradt...
A korábbi esetekhez képest a bicskei nyilvánosságban talán elhangzott egy emberi, egyszerű félmondatos megemlékezés Szántó Jánosról.
Nos, azért (szerencsére) nem a Barátok közt bicskei átirata visz be minket a kulisszák mögé. A Bicskei Városi Tv akarja megismerni a tv nézők igényeit. Jobbító gondolatait. Ezért hirdették meg körlevélben a következőket. December 20-ig igen rövid határidőt hirdertnek, amit jobb lenne folyamatos határidővé tenni. A jobb műsorok érdekében.
A Bicskei TV Képújságjának információja szerint Tessely Zoltán polgármester jónak értékeli az augusztus 22-től érvényes helyi autóbusz menetrendet.
A bicske.info információja szerint a Bicskei Városi Bíróság ítéletében megállapította Dancsi Gyula aleperes felelősségét.
A Bicskei TV kuratóriumának elnöke, Mohainé Fejes Ágnes javaslata által 1 millió forintot követelve beperelték Dancsi Gyula szerkesztőt, a bicskei kábeltévé korábbi vezető szerkesztőjét. A polgári per szeptember 7-én folytatódik a második tárgyalással a Bicskei Városi Bíróságon.
Hosszas vita után, Varga Sándor budapesti illetőségű pályázót választotta főszerkesztővé a Bicskei TV kuratóriuma június 17-i ülésén. Az új főszerkesztő július elsejétől látja el feladatát.
A Bicskei TV honlapjának ún. hír-blogjából kiderül, hogy Varga Sándort választotta főszerkesztőnek a kuratórium.
Összesen
24 hír |
Oldalak:
1
|
2