Átírt forgalmi engedély
Közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás egy férfi ellen a Bicskei Rendőrkapitányságon.
Közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás egy férfi ellen a Bicskei Rendőrkapitányságon.
Primadonnák és Trubadúrok című operett-gálát, s még rengeteg énekest hallhatott az a több száz ember, aki belépődíjával segítette a Kastélyban az encsi kistérségben élő árvízkárosultakat. Nemcsak a közönségnek, a szervezőknek, fellépőknek is kijár a köszönet, hiszen társadalmi...
Hamis az a régóta élő felfogás, hogy a most érettségiző generáció kevesebb tudással rendelkezik, mint az előzők. Lukács Péter oktatáskutató szerint bár a felsőoktatás színvonalán lenne mit javítani, az érettségi és a felvételi rendszerének tervbe vett változtatásai nem a megfelelő...
Felkerültek a város honlapjára a megújuló Egészségügyi Központ látványtervei.
Csonka Zsuzsa művésznő kezdeményezésére jótékonysági operett-gálát tartanak Bicskén a hernádszentandrási árvízkárosultak javára július 24-én, szombaton a Batthyány-kastély díszudvarában.
Augusztus 16-án, 19 órakor kezdetét veszi az idei Székesfehérvári Királyi Napok néptánc fesztiválja, Bicskén. Vendégeink: Sri Lanka és Törökország néptánc együttesei!
A bicske.info értesülése szerint a Barátság Horgász Egyesület vezetősége a tavon újrainduló horgászat érdekében tárgyalásban áll az Erőmű-tavat birtokló céggel. Eredmény csütörtökre várható.
Bicske Művelődési Központjában 2010.július 17-én, 20 órakor kezdetét vette az árvízkárosultak megsegítésére rendezett jótékonysági bál a bicskei Fidesz és Fidelitas szervezésében.
A Bicskei MÁV állomás szolgálattevője tett bejelentést vasárnap délután a kapitányság ügyeletére, miszerint egy fiatal egy idős férfit bántalmaz a vasútállomás várótermében.
Július 31-én 16 órakor búcsúztatjuk Tamást a plébánián, a találkozó valószínűleg nyitott mindenki előtt. A következőkben egy fiatal bicskei interjúja olvasható.
Jelentősen változott az önkormányzati választások törvényi háttere, melynek részleteiről Bicske jegyzője tájékoztat.
A pártok rájöttek, hogy a számítógép nemcsak passziánsz-csatákra és napi 5 pártközlemény megírására jó - fogalmaz a HVG.
Dobozok és gombolyagok...
Ezt látnod kell!
"Derűs, örömteli légkör nélkül nincs hatékony tanulás" - emeli ki ezt az alapigazságot bicske.info szerkesztősége VEKERDY TAMÁS szavaiból.
Kétszobás,téglaépítésű,alápincézett családi ház 300négyszögöles telken 12 millió ft-os irányáron tulajdonostól eladó...
Nyelvvizsgákkal rendelkezve vállalom diákok korrepetálását és felkészítését Angol és Eszperantó nyelvekből. Érdeklődni...
Hat hónapos, aranyos kiskutyust ajándékoznánk szertő gazdinak. Tel.: 20-9873135
a terület pontosan 4,879 hektár ,48790 m2
450 forint /m2 áron egyben 4879000 m2 A terület fekvése: Budapest ,irányából az első lehajtó Bicske felé. 100-as úttal...
A tokaji bor filozófiája Ma Szerencsen jogerősen épülhet egy szalmatüzelésű erőmű, ami a világörökséget veszélyeztető,...
Pert nyert a civil kurázsi Némi kis empátiával elképzeltem magam, hogy a házam előtt folyó kedves kis szart szállító...
|